Rafting

Tavasztól őszig, de különösen nyáron, rengeteg új szabadidős sportot kipróbálhatnak a vállalkozó kedvűek. Tipikusan ilyenek a vízisportok. A lényeg mindegyiknél ugyanaz: be kell tartani a sportág szabályait, így lesz öröm benne.

Wakeboard - Siklani a víz tetején

WakeboardA wakeboard a vízisíhez hasonló sport, csak itt egy – a szörfnél jóval kisebb – deszkán kell állni, és egy vontató kötélbe kapaszkodva siklani a víz tetején. A vontató általában motorcsónak, de mivel ez sok helyen nem engedélyezett kiépítették a zárt kötélpályákat, ahol körbe-körbe vontat egy kötél. Előnye, hogy egyszerre sokan hasíthatják a hullámokat.
A profik a pálya rámpákon trükközhetnek, vagy szlalomozhatnak; a kezdőknek érdemes beérni a siklás örömével. Bár első látásra valóban extrémnek tűnik ez a sport, egy kevés vállalkozó kedvvel és ügyességgel minden vízszerető ember kipróbálhatja, hiszen szinte veszélytelen.
A pályára eleve mentőmellénnyel engedik be az embereket, és ha bármi gond van, elég elengedni a kötelet, fölfeküdni a víz tetejére, és megvárni, amíg csónakon megérkezik a segédszemélyzet.

A wakeboardnak létezik speciális fajtája is, amikor csónak vontatja a sportolót, ám csak az első métereken. Mert amint kellő hullámot kelt a csónak, el lehet engedni a kötelet, a farvíz hullámai elég nagyok ahhoz, hogy a deszkás fölvegye a csónak tempóját, és mindenféle vontatás nélkül haladjon a nyomában.

Elsőre ugyancsak lélegzetelállító látvány, amikor egy hatalmas ernyő mögött hosszú köteleken lógva száguld egy deszkás, időnként föl-fölrepül a levegőbe, hogy aztán néhány figurát bemutatva visszahuppanjon a vízre, és robogjon tovább. Ezt a sportágat kite-szörfözésnek hívják, és bár a gyakorlatban nem annyira veszélyes, mint amilyennek látszik, azért az extrém sportokkal való ismerkedést nem ezzel kell kezdeni.

Főbb hazai wakeboard pályák : Tisza-tó Abádszalók, Omszki-tó Budakeszi, és a Velencei-tó.

Rafting

RaftingA rafting az egyik legelterjedtebb és legnépszerűbb vadvízi sport. Magyarországon a rafting szót általában a különböző típusú vadvízi hajóban történő evezés gyűjtőneveként használják, bár ez valójában egy ÖNÁLLÓ vadvízi sportág. A nevét a hajóról kapta, melyet eredetileg hadászati célokra fejlesztettek ki Amerikában. Raftnak, vagy rafthajónak azokat a vadvízi gumihajókat nevezzük, melyekben 4-6-8-10 fő tud egyszerre evezni.
A raftot a hajó hátuljában ülő szakképzett túravezető kormányozza, de a két oldalon ülő evezősök is segíthetik ebben.

RaftingEz a sport kiválóan alkalmas csapatépítő és csapatösszetartó jellegű programokhoz. Ennek műveléséhez sajnos külföldre kell utazni, mert Magyarországon nincsenek hozzá kellő sodrású hegyi patakok, de a környező országok közül Ausztriában, Szlovéniában és Szlovákiában is kitűnő pályák várják a közönséget.
Ez a sport végképp csak első látásra félelmetes, valójában megfelelő pályán és szakszerű vezetéssel még azoknak is ajánlható, akik úszni sem tudnak, illetve azoknak, akik először tapasztalják meg a vadvízi evezés örömeit.

Hydrospeed

hydrospeedHa tetszett a vadvízi evezés, és további kalandokra vágysz, a Hydrospeed éppen neked való. Fagyos hullámok, forró adrenalin mámor, ez a legdirektebb vad-vizes élmény. Új dimenzióba kerül a világ, ha a fejed csak néhány centire van a víz felett és folyamatosan hullámok csapnak össze a fejed felett.



hydrospeedA folyó meghódításában mindössze egy műanyagból készült (levegővel teli) úszótest, mentőmellény, sisak, egy pár békatalp (uszony), és egy speciális ruha van a vállalkozó szelleműek segítségére. Az úszódeszkán hasalva lehet szembeszállni a hullámokkal, az irányítást békatalp segítségével lehet megoldani. De vigyázat végig úszni kell, különben tehetetlen falevélként sodródunk az árral, ez az egyik legjobb kondíciót követelő sportág. A túrát kajakos túravezetők kísérik, akik szükség esetén a résztvevők segítségére sietnek.

Canyoning

canyoningA vadvízi sportok és a hegymászó sportok kereszteződéséből alakult ki a canyoning. A szó jelentése kanyon járást jelent, ott ahol a lezúduló víz kanyonokat vájt a mederben. A kanyoningtúra útvonala a magas hegyek vízgyűjtő patak forrásait követi lefelé a kanyonon szurdokokban, vízeséseken keresztül.
Elsősorban azoknak ajánlott, akik a kaland érdekében nem riadnak vissza egy kis hegymászástól, és mindezt teljes felszerelésben, azaz egy speciálisan ehhez a sporthoz megerősített neoprén ruhában. Ha már a kaptatóval sikerült megbirkózni, nincs is más hátra, mint élvezni a hegyi patak által simára csiszolt természetes csúszdákat.


canyonLefele végig a patakmederben halad a csapat, helyenként csúszkálva, úszva, néha 4-6 méter magasból leugorva a víz által kivájt medencékbe. A túra legvégén még egy 12 méteres vízesésen is lecsúszhatnak a legbátrabbak. A csoport biztonságáról itt is tapasztalt túravezetők gondoskodnak.
Természetesen itt is, mint minden hasonló extrém sportban megvannak a fokozatok. Egy könnyebb canyoning túrára előképzettség, orvosi engedély és egyéb fizikai felkészülés nélkül is be lehet nevezni. A túrák eltérő nehézségét az időtartam és a kanyon akadályai, azaz átjárhatósága határozzák meg. A canyoning felejthetetlen élmény, mindenkinek ajánljuk.

Vadvizi nehézségi fokok

WW = White Water (azaz a vadvíz rövidítése)

WW I: könnyű
Karakterjegyek: egyenletes sodrás, egyenletes hullámzás, egyszerű, nyitott folyókanyarulatok, könnyen kikerülhető akadályok, könnyen belátható útvonal
WW II: közepesen nehéz
Karakterjegyek: változó sodrás, változó hullámzás, kisebb hengerek, örvények, egyszerű akadályok a sodrásban, kisebb lépcsők, összességében jól belátható útvonal
WW III: nehéz
Karakterjegyek: magas, rendszertelen hullámok, hengerek, örvények, limányok, nagyobb akadályok a mederben, lépcsők, kisebb torlaszok a mederben, az áramlat bokrok alatt halad át, az útvonal helyenként nehezen belátható
WW IV: nagyon nehéz
Karakterjegyek: magas, rendszertelen hullámok, nagy hengerek, örvények, és akadályok a mederben, az útvonal belátását akadályozó torlaszok, az útvonal helyenként nem belátható, parti felderítés szükséges
WW V: különösen nehéz
Karakterjegyek: a meder extrém esése nagy vízhozam mellett, magas hengerek és lépcsők, az útvonal belátását akadályozó, szűk, nehezen átjárható torlaszok, vízesések, a parti felderítés elengedhetetlen
WW VI: járhatatlan vadvíz
Általánosságban véve nem járható vadvíz. Előfordul, hogy bizonyos vízállásnál a VI-os fokozató helyek járhatóvá vállnak, de ez minden esetben nagyon balesetveszélyes

Amire érdemes figyelni:

raftingÚj sportágat kipróbálni csak arra kijelölt helyen vagy pályán, megfelelő öltözetben, hozzáértő személyzet felügyelete mellett szabad.
A sportág szabályait mindig be kell tartani.
Mentőmellény viselése akkor is kötelező, ha valaki kiválóan tud úszni.
Bármennyire is jól megy az adott sportág már az első kísérletnél, be kell tartani a fokozatosság elvét.
Ha családdal, társasággal nyaralunk, legyünk tekintettel a többiek igényeire is.
Bármennyire is megtetszett egy új sportág, alakítsuk úgy a programot, hogy a társaság minden tagja jól érezze magát benne.

Túrainformációk és ajánlatok a www.adventure.hu oldalon.

Felhasznált irodalom:

www.vitalmagazin.hu
www.adventure.hu

Összeállította: Zph.

Hotels in Eger Usefull links Events in Eger