Természettudományos Varázstorony Egerben
Új
színfolttal gazdagodott az Eszterházy Károly Főiskola Líceum épületének tornya.
A toronyépületben eddig is működő Csillagászati Múzeum, Camera obscura
(periszkóp) és Pedagógiatörténeti Múzeum mellett megnyílt a világban több helyen
is működö „Hand’-on science” múzeumok mintájára a Varázsterem. Mindezen
látványosságok összefoglaló neve Természettudományos Varázstorony lett.
A tudomány széleskörű megértését a „kézzel fogható” kipróbálva tanulás nagyban
elősegíti, hiszen a kisgyermek is ily módon, tapasztalva ismeri meg környezetét.
A Varázsterembe ellátogatók érdekes, saját maguk által elvégezhető kísérleteken
keresztül ismerkedhetnek meg alapvető, elsősorban fizikai jelenségekkel,
tudományos „játékokat” játszhatnak, számítógépen természeti jelenségek eredeti
felvételeit, animációit futtathatják, de lehetőség nyílik az Interneten
természettudományos csatornák, honlapok böngészésére is.
A természettudományok ilyen formában történő népszerűsítése hiánypótló az Észak
Magyarországi régióban, amelyben a fentieken túl, a Varázsteremben vitrines
kiállítás is nyílt régi kísérleti eszközökből, feltárások ősmaradványaiból.
A Varázsterem a Líceum tornyának 6. emeletén várja a kis- és középiskolásokat
hétfő kivételével naponta fél tíztől fél négyig.
A
Varázsterem gondolatát több évvel megelőzően, az Eszterházy Károly Főiskola
tanárai diákcsoportoknak rendhagyó fizika és kémiaórákat tartottak, melyek
mostantól, földrajz órákkal kiegészülve, szervesen kapcsolódnak a
Természettudományos Varázstorony programjához, s az Egerbe érkező iskolások
továbbra is igényelhetik. Ezen kísérleti bemutatókkal, magas színvonalú
szemléltetéssel ötvözött foglalkozásokat előre egyeztetett témákban és
időpontokban, a főiskola előadótermeiben tartják.
Alábbiakban
a fizika, a kémia és a földrajz tantárgyak rendhagyó óráinak címeit ismertetjük:
FIZIKA (Egyeztetés: 36 / 520 471; fizika@ektf.hu)
Kísérletek –196C-on; A napenergia hasznosítása; Örvényáramok, elektromágneses
indukció; Az ezerarcú fény csodái; Csillagászat: a Naprendszer; „Hangos” fizikai
kísérletek; Időjárás, éghajlatváltozás; Légnyomással kapcsolatos kísérletek;
Arkhimédész törvénye vízben, levegőben; Rugalmas ütközések; Fizika és
képzőművészet;
KÉMIA (Egyeztetés: 36 / 520 471; kemia@ektf.hu)
Párbaj; Sebesség a kémiában; Tűz és tűzszerű jelenségek; Színek a kémiában;
Energiatermelő kémiai folyamatok; A fémek; Egy kis szerves kémia; Műanyagok;
Kísérletek a konyhában; „Survivor” avagy túlélési gyakorlat kémikus módra
FÖLDRAJZ
(Egyeztetés: 36 / 520 467; foldr@ektf.hu)
Van-e élet a földön kívül?; A titokzatos Mars; Az ásványvilág csodái; Beszélő
kövek; Magyarországi vulkánok; Kirándulás egy működő tűzhányóba; Vándorló
kontinensek nyomában; Óceánok, tengerek nyomában hazai tájakon; Bontsunk fel egy
napkonzervet!; Mamutvadászaton

Dr. Vida József, főiskolai tanár, programfelelős, EKF Fizika Tanszék vidajo@ektf.hu